Flashmobot szerveztünk a budapesti Lehel Piacra

Akik figyelemmel követik a Háztartásom Hulladék Nélkül blogot vagy facebook oldalt, azok bizonyára emlékeznek még a májusi Falshmobunkra, amelyet a JÖN Alapítvánnyal együtt szerveztem meg. A Flashmob célja az volt, hogy egy forgalmas szombati délelőtti napon, felhívjuk a Lehel Piac árusainak és vásárlóinak figyelmét arra, hogy csomagolás, műanyag hulladék nélkül is kényelmesen lehet vásárolni, csak egy pici odafigyelés és tudatosság szükséges hozzá. A Flashmob nagy sikerrel folyt le, több mint 100, zöld ruhába öltözött, környezettudatos vásárló részvételével.

Azonban a Flashmob nem csak abból a szempontból volt különleges, mert ilyen sok érdeklődőt tudtunk megmozgatni az eseményre, hanem mert olyan helyszínt választottunk ki, amely már önmagában is rendkívül sokat tesz a környezetvédelemért.
Lehel Csarnok eddig megvalósított és még tervezési fázisban lévő "Zöld Programja" rámutat arra, hogy egyre több igazán nagy vállalkozás is képes és akar tenni egy tisztább és élhetőbb környezetért. 
  1. Jelentős energia-megtakarítást értek el a fényforrások modernizálásával. A LED lámpákra történő átállás 2014-ben kezdődött és az utolsó elemek cseréjével 2016-ra végzett a piac vezetősége. Ezalatt a 29 hónap alatt összesen bruttó: 17.002.392 Ft megtakarítást értek el, ami a beruházási összeg 77%-a. További csökkenés itt már nem mutatható ki, a nyereség a megtartásból vezethető le.
  2. A hulladékkezelő terület felújítási munkanemeit már úgy határozták meg és hajtatták végre, hogy az illeszkedni tudjon egy a későbbiekben bevezetett válogató asztal igényeihez. Ennek keretében, 2016 februárjában elindították a Lehel Csarnokban az új hulladékgazdálkodási rendszert. A változtatástól azt várták, hogy a Csarnokban keletkező hulladékból a drágán elszállítható kommunális hulladék helyett hasznosítható hulladékokat hozzanak létre. A háztartási viszonylatban ismert szelektív hulladék típusokon túl a csarnokban RDF hulladék (Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív hulladékgyűjtés maradék hulladékának kiválogatása után nyernek. Erőművekben vagy cementgyárakban hasznosítják. - Forrás: http://hasznositsd.hu) is keletkezik, melyet fűtőanyagként használnak fel, végterméke természetes hamu. Így a költségmegtakarítások mellett a környezetvédelem területén is jelentős lépést tettek. Az épületből elszállított  kb. 1800 m3 tömör kommunális hulladék mértéke 90%-al csökkent 177,5 tömör m3 –re 2016-ban. Ez a mennyiség a 2017. évben tovább csökkent 47,5 m3 –re. 
  3. A nagykarbantartás egyik leglátványosabb eleme a hidraulikus üzemmódú panorámaliftek elektromotoros meghajtásúra történő cseréje, amely szebb, gyorsabb és környezettudatosabb működést eredményez. Első számítások szerint a liftek kapcsolása minimum 30%-kal növekedni tud. (A korábbi havi 25-35 ezer közötti kapcsoláshoz viszonyítva az F2 felvonó lezárásakor és az F3 felvonó üzembe helyezésekor a rendszer egymagában elbírta egy hónap alatt a 101 240 kapcsolást.) Ugyanakkor rendszeresen felmerülő jelentős mennyiségű fáradt olaj cseréje és az ezzel keletkező környezeti szennyezés megszűnt.
+ Bónusz információ: A piacon lehetőség van a használt háztartási olaj leadására. "Környezetünk megóvása érdekében a háztartásban elhasznált étolaj a megfelelő hulladékkezelést igényli. Sajnos manapság a további sütésre-főzésre alkalmatlan zsiradék gyakran a lefolyókba kerül, pedig ez nemcsak a csatornát, de a környezetet is károsítja. Lerakódik a lefolyóban, a csótányoknak és különféle bogaraknak kedvezve, a talajba kerülve pedig elzárja az élő szervezetektől az oxigént. Ráadásul a túlhevülés miatt a használt étolaj rákkeltő anyagokat tartalmazhat." (Forrás: https://www.kozszolgaltato.bp13.hu/lehel-csarnok/lakossagi-szolgaltatasok/)

További tippeket a csomagolásmentes vásárlásról itt itt olvashattok: VÁSÁRLÁS CSOMAGOLÁS NÉLKÜL.

Ha tetszett a bejegyzés és szinte naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ), illetve feliratkozni a blogra (bal oldali menüsorban a blogon), hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy háztartás hulladékának minimalizálása mindannyiunk érdeke!

Megjegyzések

Leggyakrabban olvasott cikkek