Kipróbáltam – szeretem – BlessYou Textil


Az első változtatások egyike volt, hogy bevezettem itthon a textilszalvétákat és a papírszalvétákat egy életre (sőt még tovább is) kiiktattam az életünkből. A legkézenfekvőbb nekem az volt, hogy előszedtem régi damaszt terítőt, ami már itt-ott foltos volt, nem használtam semmire, és ezt daraboltam és szegtem be. Tökéletesen kiváltották a papírszalvétáinkat, hétköznapi használatban vannak színesek, és van egy fehér ünnepi sorozatom is. A gyerekek iskolai tízóraiját is ilyenbe csomagolom. De mindig van nálunk 1-2 a táskában, akárhova is megyünk, sose lehet tudni alapon.
Most volt alkalmam hozzájutni a Bless You Textil szalvétáihoz, mintásak és fehér egyaránt van a készletben. 2 kivételével mindegyik vékony pamutvászon, az a 2 pedig valamilyen gyűrt puha pamut anyag. Az már az első pillantásnál látszott, hogy ez lesz a kedvencem, imádom a rusztikus hangulatát, és az hogy gyűrt anyag külön jó, hiszen vasalás nélkül is mutatós.
A textil szalvétákat nem kíméltem, kaptak szó szerint hideget-meleget. Elsőként csak óvatosan használtuk, például reggelinél, igaz bundás kenyér volt paradicsommal.  A paradicsom nyomot hagyott, természetesen a fehér szalvétán. Sima 40 fokos mosásban mostam, de a paradicsom folt megmaradt. Kitettem a napra, és a nap megtette a hatását, ahogy számítottam is erre. Szép vakítóan fehér szalvétákat szedtem le a szárítóról.
Egyik hétvégén vendégeink voltam, grillen hamburgert csináltunk, de azt a fajtát, amikor a zsömléket jól megtöltjük zöldségekkel és mindenféle szósszal. A szalvétákra a vendégek rácsodálkoztak (a családdal 10 éve nem találkoztunk, ők most voltak nálunk első ízben), és szerettek volna papírszalvétát kérni, hogy ne ezeket a szépségeket maszatolják össze. Biztosítottam őket arról, hogy csak bátran használják, azért tettem oda, főleg, hogy nálunk nincs is papírszalvéta egyáltalán. Így felbátorodva adtak a szalvétáknak. A ketchup szép színes foltokat varázsolt rájuk, de elég volt egy 60 fokos mosás 2 evőkanál nátrium-perkarbonátos kiegészítéssel, és a foltok eltűntek.
Következő próbatétel egy vasárnapi ebéd volt, amikor gulyásleves készült bográcsban. Ez azért tudott komolyabb pirospaprikás foltokat produkálni, így a szalvéták mentek a nátrium-perkarbonátos áztatásba. Másnap reggel kicsit megijedtem, ugyanis a kedvenc gyűrt anyagos szalvéták fehér csíkját a kék csík megfogta, így az jelenleg világoskéké vált, sőt foltokban a fehéret is megfestette. A sima pamutvászon anyagúaknak kutya baja sem lett. Az ételfoltok egyébként mindegyikből egytől-egyig kijöttek.



Tanulság, hogy a kedvenc gyűrt anyagú szalvétákat nem feltétlenül kell nátrium-perkarbonátos vízben áztatni, lehet, hogy a foltszappanos kezelés célszerűbb lett volna. Sajnos egy újbóli próbálkozás után is eresztette a színét, ezért beáztattam ecetes vízbe, úgy tűnik ez segített.

Összességében kitűnőre vizsgázott nálam, ráadásul annyira szépek, hogy ezek a szalvéták kikerültek az étkezőasztalunkra is, mert dekorációnak sem utolsók.


Megjegyzések

Leggyakrabban olvasott cikkek