INDULÁS, AVAGY VALAMINEK A FOLYTATÁSA - 30 hónappal később
2016 január 1-én történt - Naplóírásra adtam a fejemet, mert az életem egy csapásra megváltozott. Azt gondoltam magamról, hogy hűű de környezettudatos vagyok, hiszen a lányomnak mosható pelenkát használok, és csupa bio/öko termékekkel tömtem meg a háztartásunkat.
2016. január 1-én történt – a szilveszter utáni kómás, lazulós napon belebotlottam egy cikkbe, ami elindított bennem valamit. Pár pillanat alatt történt az a bizonyos megvilágosodás.
- Mit tettem én valójában a környezetünkért?
- Mit mutathatok fel a családomnak, gyerekeimnek, hogy látjátok, így kell élni, ha védeni szeretnétek a környezetet?
- Mit tanítottam nekik az elmúlt 20 évben?
2016. január 1-én történt – Abban a pár percben, amíg Bea Johnsonról olvastam a cikket, már tudtam is az utamat, a célokat, amiket el kell érnem, hiszen a valódi környezettudatosság sokkal többről szól, mint mindenféle öko termékek megvásárlása. Akkor egyetlen „ufo”-szerű, utópisztikus cél lebegett a szemem előtt: megmutatni a családomnak, a gyerekeknek, a környezetemnek, és főképpen magamnak, hogy lehet minimális hulladéktermelés mellett élni. Hittem, hogy én egyetlen kis emberként is kézzelfogható eredményeket érhetek el a mindent körülvevő szemétmennyiség csökkentésében. Ebben a hitben, izgatottan, tervekkel a fejemben indultam el azon az úton, amit 30 hónap elteltével még ma is folyamatosan taposok, folyamatosan új dolgokat tanulva.
2018. július 1-én történt – 30 hónap eltelt, és szinte zsong a fejem mindattól amit az elmúlt 2,5 évben elértem. Az akkor indított blogomat azóta is folyamatosan vezetem, újabb és újabb tapasztalatokat, sikereket és kudarcokat, konkrét tippeket osztok meg olvasóimmal. A facebook közösségi oldalon 30 hónapja indított csoportom meghaladta a 16.000 fős taglétszámot. Elindítottam a pinterest oldalamat, a facebook oldalamat, egy youtube csatornát, az instagram oldalamat. Szerepeltem több televíziós és rádiós műsorban, online magazinoknak, hírportáloknak adtam interjúkat, cégekhez, iskolákhoz, rendezvényekre kaptam meghívást, hogy meséljek az életvitelünkről, majd 2017-ben megnyertem az Ozone Zöld Díj I. helyét magánszemély kategóriában.
Hogy valójában hol tartok most?
A háztartásunkat teljesen megreformáltam, ennek eredményeképpen a korábbi heti 110l kommunális és 110l szelektív hulladék (papír, műanyag és alumínium) mennyiségünk lecsökkent heti 3 l-re, a szelektív pedig 9 l-re.
![]() |
| Fotó: Veres Viktor |
- nem használunk papírszalvétát,
- nem használunk papír zsebkendőt,
- nem használunk konyhai papírtörlőt,
- nem veszünk PET palackos italokat,
- nem veszünk dobozos üdítőitalokat,
- nem használunk nejlon zacskót
- nem használunk műanyag szatyrokat,
- nem veszek tisztítószereket, amire szükségünk van elkészítem magam,
- nem vásárolunk kozmetikumokat, kivéve szappant, a tusfürdőt és a sampont magam csinálom,
- amit csak lehet saját csomagolóeszközömben vásárolok meg (szárazáru, magok, hüvelyes élelmiszerek, tej és hústermékek, pékáru, zöldség, gyümölcs),
- és még sorolhatnám
Természetesen még mindig van hova fejlődnöm, a mai napig vannak olyan területek, ami nem tökéletes, ami még megoldásra vár, vagy éppen a saját elhatározásomra, mint például hogy nem veszek több gumicukrot.
A családom mit szólt mindehhez? Elfogadták, először mint anya újabb hóbortja. Aztán megértették. Megértették, hogy mi is ennek az egész változásnak a lényege. Megértette a férjem, aki végig mellettem állt, megértették a gyerekeim, akik beletanultak, életük részévé vált ez az életmód, megértették a szüleim, a családtagok, a barátaink, akik őszintén igyekeznek átvenni módszereket, mert látják hogy jó úton haladok. A 3 gyerekemnek már teljesen természetes ez a fajta életvitel, ez az alap, az etalon, és bízom benne, hogy ezt viszik tovább majd a saját családjukba is ha eljön az ideje. Remélem nem egy hóbortos nagymamának fognak tartani, hanem egy olyan nőnek, aki megmutatta nekik a tisztább jövő felé vezető utat. Ez igazán boldoggá tenne.
Mindezeket az eredményeimet folyamatosan megosztom a különböző online felületeken, mert hiszem, hogy ha nekem sikerült,3 gyerek, munka, kertes ház mellett, akkor másnak is sikerülhet, és ha egyre többen vagyunk, akik így élnek, akkor egy olyan tisztább környezetet hozhatunk létre a gyerekeinknek, amire mindannyian büszkék lehetünk.
2018. július 1-én történt – 30 hónap eltelt, és még nincs vége.
Ennek az útnak sosincs vége, hiszen mindig lesznek olyanok, akik még csak most ismerkednek a környezettudatos hulladék nélküli élettel, mindig születnek újabb babák, akiknek előbb-utóbb meg kell mutatunk a helyes utat, és mindig fogok találni szemetet a háztartásomban, amire meg kell találnom a legzöldebb alternatív megoldást. A célom, nem változott, csak kiegészült azzal, hogy már nem csak magamért és a családomért teszem amit teszek, már szeretném ha minél több ember látná: van élet hulladék nélkül is.








Megjegyzések
Megjegyzés küldése