Natúr joghurt házilag? Mi sem egyszerűbb ennél!

Tegnap este natúr joghurtot készítettem, ma lefotóztam, mert olyan szép (jaja, a natúr joghurt is tud szép lenni). Páran pedig kértétek, hogy írjam le pontosan, hogyan készítettem el.
Gondolkodtam rajta, hiszen ez olyan egyszerű, pár perces feladat csupán, így nem feltétlenül szentelnék neki egy teljes cikket.
Azonban a mai napom annyira nehéz volt, annyira rám tört az a bizonyos klímaszorongás, hogy muszáj volt kiszakadnom a globális helyzetből (ami már nem is helyzet, hanem katasztrófa - lásd a ma reggeli facebook posztom), hogy egy kis szépet is tudjak mutatni nektek. Ezért mégis a cikk írás mellett döntöttem.

A natúr joghurt nálunk nagy kedven, télen-nyáron egyaránt, idénygyümölcsökkel, házi lekvárral, szörppel, müzlivel, mindenhogy szeretjük. Azonban a helyi tejboltban, ahol vásárolni szoktam csak műanyag palackban árulják a joghurtokat. Így meg kellett keresnem a megoldást, ami hulladék nélkül jár. Sok mindent magam készítek el itthon, de nem vagyok időmilliomos, így csak olyanokkal foglalkozok, ami támogatja a napjaimat és nem nehezíti azt. A natúr joghurt elkészítése több szempontból is ideális:
hulladék nélkül jár, ha saját üvegedben tudod beszerezni a tejet
pár perc alatt összerakhatod, nem kell sok időt a konyhában töltened a pepecseléssel
sokkal finomabb mint bármelyik bolti megfelelője

Az elkészítése valóban nagyon egyszerű.
A hozzávalók:
1 l tej (lehetőleg házi)
2 dl élőflórás natúr joghurt (ez is jobb a házi, de a bolti is megteszi, ilyenkor van egy kevés csomagolási hulladék, de csak az első alkalommal)
Elkészítése:
Forrald fel a tejet, és hagyd kihűlni. Nekem van konyhai ételhőmérőm, ezt használom, de egyébként érzésre is bátran csinálhatod. A lényeg, hogy kb. 35-37 celsius fokra hűljön ki a tej (ez nagyjából kézmeleget jelent). Utána belekevered a natúr joghurtot, és egy kézi habverővel csináltam.
Utána beletöltöttem 2 jól záródó üvegbe és alaposan bebugyoláltam egy takaróba.
Reggelig pihentek, reggel pedig már ilyen szép és sűrű joghurtot kaptam.

A következő adaghoz csak arra kell figyelni, hogy egy kb 2 dl joghurtot félretegyek, amire a következő adag elkészítéséhez lesz szükség.

Jó étvágyat nektek :)
💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy háztartás hulladékának minimalizálása mindannyiunk érdeke! Te is tehetsz a környezetedért, igenis minden apró lépés számít! Tarts velem ezen az úton!
Ahhoz hogy ne maradj le a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! (így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ), illetve feliratkozni a blogra (bal oldali menüsorban a blogon), hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések. You Tube csatornámon pedig időről-időre jelentkezem hulladékcsökkentő kisfilmjeimmel. Továbbá már az Instagramon is megtaláltok, ha csak gyorsan képes inspirációkra vágytok.
💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚

Megjegyzések

  1. Szeretném megkérdezni meddig tárolhatom az eltett 2dl joghurtot ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia, 3-4 napig biztosan, de nálunk ennél gyorsabban elfogy. Egyébként utána is nyugodtan felhasználhatod, pl süteménybe, kenyérhez, stb.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Leggyakrabban olvasott cikkek