Bemutatkozik a TEMITI

Facebook csoportom 3000-es taglétszám megünneplésére rendezett játék egyik fő támogatója a temiti.hu webáruház volt.  Farkas Veronikát, a temiti.hu webáruház egyik tulajdonosát már sok éve személyesen is ismerem, még a régi vállalkozós időszakomból, amikor több ízben dolgoztunk együtt, sikerrel. Mivel elkötelezett környezetvédő, úgy gondoltam, hogy a blog olvasóinak is érdemes őt közelebbről is megismerni.

Veronika, mesélnél kicsit magadról?
Kicsit nem tudok, mert rengeteg minden történt velem az elmúlt 36 évben J.
Szerencsés vagyok, mert mindenben örömömet leltem, rosszabb esetben tanultam a dolgokból. Orosz bölcsészként végeztem az egyetemen, mellette versenyszerűen csocsóztam. Az egyetem után fordítottam és tolmácsoltam, majd egy rejtőjenős fordulattal az autók műszaki vizsgájához szükséges berendezések ukrajnai exportjába fogtam. Nagyon inspiráló munka volt, sokat tanultam és azóta is nagyon hálás vagyok az akkori igazgatónak, hogy ott dolgozhattam. Aztán jött egy nagy váltás, a kisfiam Matyi.  Mondanám, hogy nyugalom és béke, de nem, csak az első másfél év volt. Utána az újabb kaland kezdete, a következő gyerekem, a temiti.hu érkezett meg.
 
Farkas Veronika
Hogyan jutottál el a temiti.hu indításáig? Mi motivált, honnan jött az ötlet?
A családom mellett megváltozott az életszemléletem és más dolgok lettek fontosak. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy olyat teszek, amivel egy embert (az igazgatót) gyarapítok, hanem tanítani szerettem volna, a munkámon keresztül másoknak is jót tenni. A mosható pelenkában találtam meg a hivatásomat, illetve azon keresztül abban, hogy megtanítsam a családokat kevesebb pénzből jobban élni.
A vállalkozásunk végül úgy született meg, hogy elindultunk a  Fiatalok Vállalkozóvá Válását segítő pályázaton és amikor megnyertük, akkor alapítottuk meg Kádár Szonjával a temiti.hu-t.  Szakmai bizottság ellenőrizte az üzleti tervünket, és az utolsó hirdetésig mindent ki kellett találnunk, amiért így utólag is nagyon hálás vagyok.


Régről ismerjük egymást, még a mosható pelenkás korszakból. Miért pont a mosható pelenkák ragadtak meg, miért épp e köré a termék köré építetted fel a vállalkozásodat?
Ennek két oka van J Egy racionális és egy érzelmi.  
Az első az, hogy hatalmas űr tátongott a mosható pelenkázás és a szülők közt.
Sokan, akik szerettek volna egy természetesebb, környezetbarátabb pelenkát választani a babájuknak, még a régi információkkal találták szembe magukat, azokkal amiket anyukáinktól hallhattunk a mi pelenkáink kezeléséről. Jó néhányan pedig belebuktak a próbálkozásba mert rossz minőségű, vagy szabású pelenkát választottak, ami nem illik a babájukra.
Ezen mindenképpen szerettünk volna változtatni. 
Írtunk egy teljesen ingyenes email sorozatot, amiből már 7000 szülő készült fel a mosható pelenkázásra. És tavaly leforgattunk egy videósorozatot is amelyből a gyakorlatot is bárki elsajátíthatja.

Az érzelmi indok pedig az, hogy megszerettem. Szerettem benne, hogy nem kellett popsikrémezni, hogy a kisfiam érzékenyebb testtájai is szellőznek és persze, hogy olyan cuki volt benne. Amit pedig szeretek, azt jó szívvel ajánlom másnak is!


Az utóbbi időben kiléptetek a korábban szinte csak mosható pelenkák és kapcsolódó termékek köréből. Jól látom, hogy nyitottatok a hulladékcsökkentést segítő termékek irányába?
Igen, ezt jól látod. A hulladékcsökkentő, egyszerűbb életmód is azt az utat támogatja, hogy a kevesebb holmi, szemét, gazdagabb életet eredményez. Ha nem költesz minden bevásárláskor egy palack üdítőre, mert vittél magaddal jó kulacsot finom háziszörppel, akkor annyival több pénzed marad és picit boldogabb is leszel, hogy finomat iszol.
Nem csak a kulacs, de a napi, háztartási dolgok területén is rengeteg szemetet és energiát és pénzt költünk, csak mivel megszoktuk, nem is vesszük észre. Én az utóbbi két évben biztosan nem költöttem mosószerre, és az agyamnak a kis „mosószert kell venni” polca biztosan nincs leterhelve J. Igyekszem, hogy ez minél több dologgal legyen így, hogy kevésbé stresszes legyen az életünk.
Gondolkodtam azon is, hogy mi lesz, ha mindenki kevesebbet szemetel. Akkor talán ismét lassabb lesz az életünk és értékesebb dolgokkal fogjuk tölteni az időt. Több idő lesz megszerezni valamit, hiszen értékes dolgokra fogjuk költeni a pénzünket és az időnket, de büszkék lehetünk rá, hogy teremtettünk.

Mit gondoltok, növekszik a hulladékmentes megoldásokat kereső emberek száma az országban? Vagy ez csak egy szűk csoport gyenge próbálkozása egy jobb jövő reményében?
Ó, ez nem is kérdés, hanem tény.  Az amerikai és a magyar népesség bizonyos szempontból párhuzamba állítható és ott már 26%-a a népességnek a környezettudatos un. LOHAS (Lifestyle Of Health and Sustainability kifejezés rövidítéséből ered. Leginkább az egészséges életmód és a fenntartható gondolkodás jellemzi a csoportot. - a szerz.) célcsoportba tartozik. Persze ez még nem a hulladékmentes életmód, mindenesetre ezeknek az embereknek fontos a környezete és valamennyit már tesznek érte. Magyarországon jelenleg 8,6% az arány, de fokozatosan növekedni fog, hiszen a hulladékmentes életmód nem egy trend, hanem mindannyiunk jól felfogott érdeke.

Tudom, hogy egy komoly projektbe kezdtetek tavasszal, Balatoni Hős néven. Mit takar ez az elnevezés?
A Balatoni Zöld Hős egy nyaralós téma, hiszen ilyenkor nincs rohanás mindenki jól érzi magát!
Ebben a nyugodt, lazulós tudatállapotban szeretnénk megmutatni a téma iránt fogékony családoknak, hogyan lehet úgy nyaralni, hogy ne termeljenek felesleges szemetet és ez még a pénztárcájuknak is jót tegyen.
A facebook.com/balatonizoldhos oldalon olvasnivalókkal, infókkal és élő bejelentkezésekkel várjuk a hozzánk csatlakozó Zöld Hősöket. A honlapon pedig egy izgalmas nyereményjáték és egy sor elkötelezett vállalkozás várja az érdeklődőket, akik tudatos termékeikkel segítik a hulladékmentes életmód megteremtését!


Reményeink szerint a napokban a Balatoni strandokon is találkozhattok Zöld Hős Pontokkal, hamarosan közzétesszük a listát!

Köszönöm szépen a válaszokat. Biztos vagyok benne, hogy sokan kedvet kapnak, és csatlakoznak a Balatoni Zöld Hős projekthez, de mindenképpen elgondolkodnak a hulladékcsökkentés lehetőségein. Gratulálok nektek az eddig elért eredményeitekért, és kívánok sok sikeres évet a jövőre.



Leggyakrabban olvasott cikkek