Teafogyasztás hulladék nélkül
Nem vagyok gasztro blogger, nem is szeretnék ilyen irányba elmenni, azonban meg szeretném mutatni nektek, hogy hogy jártam a teával.
Le kell szögeznem, hogy nem vagyok nagy tea fogyasztó, de ugyanígy nagyon ritkán iszok szörpöket, üdítőitalokat, gyümölcsleveket sem. Inkább a sima csapvizet preferálom, olyannyira, hogy sokak rémületére, lazán megiszom a langymeleg csapvizet is ha úgy adódik. Nem egyszer megesett már velem a következő:
Megint elfelejtettem inni - a munka hevéből csak a kínzó szomjúság ébreszt fel - egy nagy pohár egyszerű csapvízre vágyom - irány a konyha - pohár teletölt - első korty lecsusszan - jajj ez meleg! felkiáltással elhúzom a számat - ja hogy megint elfelejtettem, hogy nemrég mosogattam és a vezetékben még meleg a víz - semmi gond, ez is csak víz - egy húzásra meg is ittam az egészet.
Ma reggel mégis megkívántam a teát, ugyanis a kávé elfogyott itthon. Azonnal eszembe is jutott, hogy milyen sokat olvastam már a kávé vs. tea öko illetve vízlábnyomáról.
A vízlábnyom a termék közvetett (használatból eredő) és közvetlen (előállítással, termeléssel, szállítással, stb. kapcsolatos járulékos) vízigényéből származtatható ökolábnyom. Egy csésze kávé vízlábnyoma 140 liter (egy átlagos fürdőkádnyi víz - azaz napi csupán 2 csésze kávé elfogyasztása olyan, mintha naponta kétszer áztatnánk magunkat egy fürdőkádnyi vízben). Ezzel szemben egy csésze tea vízlábnyoma "csak" 35 liter. Bár ez utóbbi sem kevés, de mégis jelentősen kevesebb mint a kávé esetében.
Forrás: http://fna.hu/mittehetsz/vizlabnyom
http://survive.hu/hu/vizlabnyom-szamitas/
Visszatérve a teázásomra. A vízlábnyommal kapcsolatos emlékeimmel megerősödve, és a kávé kifogyásának tényét átgondolva, azonnal megkívántam a teát. Végül is egy jó tea ugyanolyan élénkítő hatással bír mint a kávé. Ahogy említettem, nem vagyunk nagy teások, de azért mindig akad itthon elegendő mennyiség. Elő is vettem egy gyümölcs darabos fekete teás keveréket, ami már régebb óta ebben az üveg tégelyben várta, hogy megszeressem. Előszedtem a fém teatojásomat, kicsit ügyetlenkedve, de megtöltöttem a teával, a csészébe (inkább bögre volt ez) egy teáskanál mézet tettem, és kész. Biztosan fogom variálni majd, mert akár üresen is ihatom vagy akár citrommal is ízesíthetem (a tejes változat egyenlőre még eléggé komfortzónán kívüli számomra). Citromot mindig tartok a fagyasztóban, jégkocka tartóban fagyasztom a levét, így éppen egy adag ideális egy csésze teához.
Hihetetlen érzés volt: egyrészt nagyon finom volt, másrészt a tudat, hogy tettem egy újabb pincurka lépést a víztakarékosság érdekében.
Most úgy érzem, hogy elkezdek gyakrabban teát inni. Első körben elfogyasztom az itthoni készleteket, a hulaldékcsökkentés jegyében. Hiszen ha már egyszer itt vannak, akkor sokkal kevesebbet ártok a környezetnek, ha ezeket elfogyasztom, mint ha kidobnám őket (mondjuk el is lehetne ajándékozni, de mindegyik bontott, ki tudja mióta). Ha elfogynak, akkor szerencsére nincs nehéz dolgom, ugyanis itt helyben a városban nem régen nyílt egy teabolt. Már korábban is nézegettem, mert feltűntek a szép nagy fém hordók (olyan 10 literes körüli méret), és rá is kérdeztem, hogy saját edényben is kimérik-e a teát. A válasz egyszerű és tökéletesen megnyugtató volt számomra: természetesen igen. Ezen a válaszon felbuzdulva, rögtön alaposabban is megnéztem a kínálatot: legalább 30 féle tea volt: fekete, zöld, roobios, gyümölcs, "gyerek", mate, stb. Lesz miből válogatnom, csak már fogyna el az itthoni készletem 😄
Kérdeztétek tőlem, hogy milyen teát érdemes inni, ami finom is és egy hulladék nélküli háztartásba is illeszkedik. Én azt gondolom ez nagyon egyéni ízlés kérdése. Van aki üresen szereti, van aki a jégkoripályás változatot (ha ezt valaki nem ismerné, akkor a kórházi típust mondanám neki :D), de például a fiam a fekete teát szereti tejjel, de van aki csak a gyümölcsöset issza meg.
Ami viszont biztos:
- a tea jobb választás a kávénál környezetvédelmi szempontból
- a tea könnyebben beszerezhető csomagolás nélkül
- a tea kapható papírcsomagolásban is (ha a csomagolás nélküli nem megoldott)
- a tea termeszthető otthon is: a legegyszerűbbek például a hársfa, csipke, menta, citromfű
- a tea könnyen készíthető gyógynövényekből is, amiknek különféle jótékony hatásaik vannak (nyugtat, gyulladást csökkent, immunrendszert erősít, frissít, stb.)
- a tea filterje (a fém alkatrészek eltávolítása után) lebomlik, így komposztálható (feltéve, ha a filteres teát választod)
Ha tetszett a bejegyzés és szinte naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ), illetve feliratkozni a blogra (bal oldali menüsorban a blogon), hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy háztartás hulladékának minimalizálása mindannyiunk érdeke!



Megjegyzések
Megjegyzés küldése