Bemutatkozik a Cibi Újraszalvéta termékcsalád megálmodója
A facebook csoport márciusra, alig több mint egy éves korára, elérte a 3000-es taglétszámot. Ennek örömére szerveztem egy játékot, ahol a nyereményeket csoporttagok ajánlották fel.
Interjúsorozatomat első körben, azokkal a tagokkal, vállalkozókkal készítem, akik a nyereményeket felajánlották erre a célra. Elsőként szeretném ha megismerkednétek Czibolya Katával, a "Cibi újraszalvéta" vállalkozás egyik alapító tagjával, aki 2016 december eleje óta tagja a "Háztartásom hulladék nélkül" csoportomnak, de amint kiderült, hogy mivel is foglalkozik, nagy sikere lett a többi csoporttag körében.
Én - Kata, mesélnél picit magadról?
Kata - Egy teljesen átlagos kisgyerekes anyuka vagyok. Aki régen unatkozott már egy jót.
Én - Hogyan jutottál el a cibi.hu indításáig? Mi motivált, honnan jött az ötlet?
Kata - Varrtam a kisfiamnak egy tűzoltó mintás pamut anyagból tépőzáras, letörölhető belsejű keksztartót. Aztán egy szalvétát. Ezekkel jártunk ide-oda. Annyira jól működött, hogy elkezdtem fejleszteni, különös hangsúlyt fektetve a belső anyagra. Kísérletezgettem, varrtam párat. Népszerű lett a baráti körben a tépőzáras textilszalvéta és a tasak is. Gondoltam, akkor biztosan más anyukáknak is tetszeni fog. Ezen fellelkesülve elbattyogtam a NAV-hoz adószámért, indítottam egy Facebook oldalt és a Kraftyval is leszerződtem.
Én - A cibi.hu webáruházadban láttam, hogy nem vagy egyedül ebben a vállalkozásban. Én is majdnem egy évtizedig vezettem a saját kisvállalkozásomat, így tudom, mekkora szükség van egy társra a rengeteg munkában. Mindketten teljesen a hulladékcsökkentés elveit követitek?
Kata - Így van. A cibi.hu indításáig már nem egyedül jutottam el. Csatlakozott hozzám Rella, egy anyuka társam. Addigra már ő is használt jó pár újratasakot, újraszalvétát és nagyon szerette. Sok fantáziát látott a termékekben, nagy jövőt jósolt nekik és szívesebben foglalkozott volna ezzel. Nekem pedig szükségem volt egy partnerre. A gyereknevelés és egy teljes állás mellett sok volt egyedül. A honlap és a webshop teljes egészében az ő műve, érdeme.
Rella abszolult a hulladékcsökkentés miatt lelkesedik a termékeinkért. Engem, amikor kitaláltam ezeket, elsősorban az motivált, hogy ne gusztustalan műanyagban tároljam a kisfiam nasiját meg a hűtőszekrényben a sajtot. Viszont mióta ezeket használom, veszettül ideges leszek, ha egyszer használatos zacskót vagy folpackot látok.
Én - Hogy látod, látjátok, van remény? Növekszik az alternatív, hulladékmentes megoldásokat kereső emberek száma az országban?
Kata - Igen. Egyértelműen. A méhviaszos csomagolónk fogadtatása például felülmúlta az elvárásainkat. Ez számomra egyértelmű jele annak, hogy nem csak mi nem szeretnénk belefulladni a műanyagba. Hogy egy viszonylag széles réteg nyitott arra, hogy változtasson. És azzal, hogy pl. lecseréljük a folpackot meg a szendvicses alufóliát, különösebben utána sem kell járnunk dolgoknak, extra energia vagy időbefektetést sem igényel. Egyszer kell ezeket a dolgokat megvenni, aztán már ott vannak a konyhánkban, kevés helyet foglalnak és már egy hét alatt is tetetmes mennyiségű szemét nem kerül a kukába. Rendszeres használatuk mellett az áruk is egész gyorsan megtérül.
Ez a fajta látásmód pár éve még elvarázsoltnak tűnt, ma már teljesen normális.
Én - Van szerencsém használni egy BeeWrap és egy Cibibee csomagoló kendőt is. Az első egy amerikai gyártmány, a gyártól kaptam kipróbálni, korábban írtam is róla. Most viszont kaptam Tőletek egy Cibibee kendőt is. Első pillantásra gyönyörű, szerintem szebb is mint az amerikai. Használatban pedig ugyanazt a minőséget produkálja. Mesélnél erről a viszonylag friss terméketekről?
Kata - Köszönjük szépen! A Cibibee egy élelmiszer csomagolására használandó biopamut anyag méhviasz, jojobaolaj és fenyőviasz keverékével impregnálva.
Pontosan annyira engedi lélegezni a belecsomagolt élelmiszert, amennyire annak kell, hogy ne penészedjen be és ki se száradjon. A méhviasz antibakteriális hatással bír, így segít, hogy az élelmiszer tovább maradjon friss.
Tiszta vicc, hogy léteznek ezek az anyagok a természetben, mi meg az ennivalónkra, ránk, környezetünkre káros anyagokat használunk, csak azért, mert az a megszokott, az van kéznél.
Én - Mi a következő lépés?
Kata - Folyamatosan fejlesztünk, jönnek az ebédhordó táskák és készül az angol majd a német nyelvű honlapunk is.
Én - Köszönöm szépen a válaszokat. Azt hiszem az olvasók most már tisztán látják, hogy mit is jelent, ha valaki Cibi kendőt használ. Nemcsak gyönyörűek, de rendkívül jól használhatóak bármelyik háztartásban. Gratulálok nektek az eddig elért eredményeitekért, és kívánok sok sikeres évet a jövőre.
Interjúsorozatomat első körben, azokkal a tagokkal, vállalkozókkal készítem, akik a nyereményeket felajánlották erre a célra. Elsőként szeretném ha megismerkednétek Czibolya Katával, a "Cibi újraszalvéta" vállalkozás egyik alapító tagjával, aki 2016 december eleje óta tagja a "Háztartásom hulladék nélkül" csoportomnak, de amint kiderült, hogy mivel is foglalkozik, nagy sikere lett a többi csoporttag körében.
![]() |
| Cibi Újratasak |
Kata - Egy teljesen átlagos kisgyerekes anyuka vagyok. Aki régen unatkozott már egy jót.
![]() |
| Czibolya Kata |
Kata - Varrtam a kisfiamnak egy tűzoltó mintás pamut anyagból tépőzáras, letörölhető belsejű keksztartót. Aztán egy szalvétát. Ezekkel jártunk ide-oda. Annyira jól működött, hogy elkezdtem fejleszteni, különös hangsúlyt fektetve a belső anyagra. Kísérletezgettem, varrtam párat. Népszerű lett a baráti körben a tépőzáras textilszalvéta és a tasak is. Gondoltam, akkor biztosan más anyukáknak is tetszeni fog. Ezen fellelkesülve elbattyogtam a NAV-hoz adószámért, indítottam egy Facebook oldalt és a Kraftyval is leszerződtem.
![]() |
| Cibi Újraszalvéta |
Kata - Így van. A cibi.hu indításáig már nem egyedül jutottam el. Csatlakozott hozzám Rella, egy anyuka társam. Addigra már ő is használt jó pár újratasakot, újraszalvétát és nagyon szerette. Sok fantáziát látott a termékekben, nagy jövőt jósolt nekik és szívesebben foglalkozott volna ezzel. Nekem pedig szükségem volt egy partnerre. A gyereknevelés és egy teljes állás mellett sok volt egyedül. A honlap és a webshop teljes egészében az ő műve, érdeme.
![]() |
| Szemenyei Rella |
Én - Hogy látod, látjátok, van remény? Növekszik az alternatív, hulladékmentes megoldásokat kereső emberek száma az országban?
Kata - Igen. Egyértelműen. A méhviaszos csomagolónk fogadtatása például felülmúlta az elvárásainkat. Ez számomra egyértelmű jele annak, hogy nem csak mi nem szeretnénk belefulladni a műanyagba. Hogy egy viszonylag széles réteg nyitott arra, hogy változtasson. És azzal, hogy pl. lecseréljük a folpackot meg a szendvicses alufóliát, különösebben utána sem kell járnunk dolgoknak, extra energia vagy időbefektetést sem igényel. Egyszer kell ezeket a dolgokat megvenni, aztán már ott vannak a konyhánkban, kevés helyet foglalnak és már egy hét alatt is tetetmes mennyiségű szemét nem kerül a kukába. Rendszeres használatuk mellett az áruk is egész gyorsan megtérül.
Ez a fajta látásmód pár éve még elvarázsoltnak tűnt, ma már teljesen normális.
Én - Van szerencsém használni egy BeeWrap és egy Cibibee csomagoló kendőt is. Az első egy amerikai gyártmány, a gyártól kaptam kipróbálni, korábban írtam is róla. Most viszont kaptam Tőletek egy Cibibee kendőt is. Első pillantásra gyönyörű, szerintem szebb is mint az amerikai. Használatban pedig ugyanazt a minőséget produkálja. Mesélnél erről a viszonylag friss terméketekről?
Kata - Köszönjük szépen! A Cibibee egy élelmiszer csomagolására használandó biopamut anyag méhviasz, jojobaolaj és fenyőviasz keverékével impregnálva.
Pontosan annyira engedi lélegezni a belecsomagolt élelmiszert, amennyire annak kell, hogy ne penészedjen be és ki se száradjon. A méhviasz antibakteriális hatással bír, így segít, hogy az élelmiszer tovább maradjon friss.
Tiszta vicc, hogy léteznek ezek az anyagok a természetben, mi meg az ennivalónkra, ránk, környezetünkre káros anyagokat használunk, csak azért, mert az a megszokott, az van kéznél.
![]() |
| CibiBee méhviaszos biopamut csomagoló |
Én - Mi a következő lépés?
Kata - Folyamatosan fejlesztünk, jönnek az ebédhordó táskák és készül az angol majd a német nyelvű honlapunk is.
Én - Köszönöm szépen a válaszokat. Azt hiszem az olvasók most már tisztán látják, hogy mit is jelent, ha valaki Cibi kendőt használ. Nemcsak gyönyörűek, de rendkívül jól használhatóak bármelyik háztartásban. Gratulálok nektek az eddig elért eredményeitekért, és kívánok sok sikeres évet a jövőre.










Kedves Andi ! Most találtam rá a blogodra és nagy örömmel olvasom. Én is régóta keresek mindenféle ötletet és lehetőséget a körülöttem keletkező szemét csökkentésére. Te már jóval előrébb jársz nálam, örömmel tanulok Tőled. Egy dolgot viszont szeretnék megjegyezni, kizárólag segítő szándékkal. Nagyon mutatós az oldal, de ez a betűtipus nagyon nehezen olvasható, főleg, ha hosszabb a szöveg. Esetleg egy egyszerűbb típus célravezetőbb lenne. További szép napot és sok sikert kívánok ! Lángné Wukován Éva, Gyöngyös
VálaszTörlésköszönöm mindenképpen átgondolom amit javasoltál :)
VálaszTörlésSok sikert kívánok a további hulladék csökkentéshez!
Andi