Citromfű szörp szinte hulladék nélkül

Amikor két és fél évvel ezelőtt letettem a voksom a hulladék nélküli háztartás vezetése mellett, akkor első körben megoldandó feladat volt az üdítőitalok kiiktatása. Szerencsére nálunk a gyerekek sem a szénsavas italokat, sem a bolti gyümölcsleveket nem szeretik. Viszont a bolti PET palackos teákért oda vannak.
Azonnal a legegyszerűbb dologra gondolhatnátok: sima ügy, a bolti tea helyett meg kell főzni az otthonit, hűtőbe vele, és kész is. Na igen, de az én finnyás kölykeimnek ez nem jött be (a mai napig még kísérletezem a leginkább boltira hasonlító ízvilág kikeverésén). Azonban felfedeztem, hogy a szörpök legalább a népes csapat egy részét kielégítik. Így elkezdtem venni a szörpöket, gondosan ügyelve, hogy üvegben legyen megvásárolható.
Elég gyorsan rájöttem, hogy a bolti szörpben leginkább cukor és színezőanyag van, gyümölcs nem sok. Így eljött az ideje a házi szörpök elkészítésének (lekvárokat már évek óta készítek).  Szezonális gyümölcsből, főképpen eperből és meggyből készítettem a gyerekek nagy örömére. Finom ízletes volt, túl sok energiámba sem került az elkészítésük. Elégedett voltam.
Idén nyár elején azonban a neten belebotlottam egy receptbe: Citromfű szörp - így szólt a cím. Azonnal tudtam, hogy ennél ideálisabb szörp az én háztartásomban nem is létezhet, ugyanis van egy jó nagy bokor citromfüvem. Ezt korábban mindig csak limonádék ízesítésére használtam, és valljuk be, önmagában mint növény is szép látványt nyújt.
Hogy miért ideális ez a szörp nálam?

  • A kertemben egy nagy bokor citromfű zöldellik
  • A citromfű szörp elkészítése minimális hulladéktermeléssel jár (csak a cukor és a citromsav papír csomagolásából keletkezik hulladék, nincs bolti üveg, nincs tartósítószeres zacskó, csak a komposztálható maradék citromfű zöld van)
  • A család is gyorsan megszerette

De mutatom hogyan is készül. Hozzávalók:

  • 1 liter víz
  • 25 g citromsav
  • 1 kg cukor
  • 1 nagy csokor citromfű
A recept, ahogy látjátok 1 nagy csokor citromfüvet ír. Kérdés, hogy ez mit is jelent valójában. Én is, csak úgy, tettem egy próbát, de bevált. Annyi citromfüvet szedtem csokorba, amivel az egyik markom jó alaposan tele lett. Ezt 2 liter vízzel öntöttem fel, azaz a recept szerinti mennyiséghez képest dupla adagot készítettem. Az elkészítés további módja megegyezett a receptben szereplő leírással: hagyd állni, főzd fel, szűrd le, főzd össze a cukorral és a citromsavval, töltsd üvegekbe, dunsztold.
Az üvegek nálam régi pálinkás csatos üvegek. Nagyon szeretem ezeket, mert amellett hogy mutatósak, tartósak is, és a pici gumi gyűrű cserélhető, ha tönkremegy (2. éve bírják, még semmi baj nincs velük).
A dunsztolást pedig mindig egy befőzőautomatával végeztetem el (80/20-on), így semmilyen tartósítószert nem használok, és tuti biztos a természetes tartósítás általa.
Ennek a szörpnek az elkészítése végtelenül egyszerű, sokkal könnyebb és gyorsabb megcsinálni, mint például az eper szörpöt (ahol a mag miatt hosszasan szűrni, csöpögtetni kell). Így bátran ajánlom mindenkinek, még azoknak is akik még sosem csináltak hasonlót.

További kreatív recepteket itt olvashattok: KREATÍV RECEPTEK.
Ha tetszett a bejegyzés és szinte naponta szeretnél velem “találkozni” a blog facebook oldalához ITT csatlakozhatsz.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss Facebook posztokról, ötletekről ne felejtsd el bekapcsolni a követés funkciót, azon belül pedig beállítani a megjelenítés elsőként! ( így tuti nem maradsz le a friss posztokról, akciókról, eseményekről ), illetve feliratkozni a blogra (bal oldali menüsorban a blogon), hogy garantáltan eljussanak hozzád a legfrissebb bejegyzések.
💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚
Ha tetszett a bejegyzés megköszönöm, ha másokkal is megosztod, hiszen egy háztartás hulladékának minimalizálása mindannyiunk érdeke!

Leggyakrabban olvasott cikkek